Tisztelt Kecskeméti Polgárok, Tisztelt Kecskemétre látogató

Szép jubileumot ünneplünk idén Kecskeméten, hiszen éppen 75 esztendeje,hogy jövôbe tekintô, jövôt tervezô elôdeink útjára indították a Hírös Heteket.

1934-ben Móricz Zsigmond harangozta be a rádióban az elsô Hírös Hetet – mely felülmúlta a szervezôk minden elôzetes várakozását mind erkölcsileg, mind anyagilag. Kecskemét akkoriban 80 ezres lélekszámú település volt, fôképpen mezôgazdaságánál fogva hírös – ma 110 ezer lakosa van, ipara és oktatása egyaránt fejlett, munkanélküliségi mutatói és gazdasági helyzete országos tekintetben irigylésre méltó, és maholnap a Mercedes városa is lesz.

A Hírös Hetet azért indították útnak 75 évvel ezelôtt, hogy Kecskemét megmutathassa magát a világnak s aztán a város lehetôségeire alapozva, kitörési pontokat keressenek és a további fejlôdést elôsegíthessék. 2009 augusztusában, mikor tisztelettel hajtunk fejet az akkori kezdeményezôk, a Kecskeméti Ipartestület és elnöke: Vincze Mihály, Kiss Endre polgármester, valamint munkatársaik elôtt – büszkén mondhatjuk el: nekünk, utódaiknak is vannak olyan eredményeink, melyeket a széles nyilvánosság elé tárhatunk.Hagyományainkat reprezentálva, a Hírös Héten idén is bemutatkoznak a kistérségek zöldség- és gyümölcstermelôi, a pékek, a virágkertészek, borászaink és pálinkakészítôink, sôt háziasszonyaink,iskolásaink, és a civil szervezetek is megmutatják magukat. Jó alkalom ez az ünnep arra, hogy testvérvárosi kapcsolatainkat erôsítsük, elismerésben részesítsük és megmutassuk a kiválóságainkat, mesterembereinket, mûvészeinket és mûvészeti csoportjainkat.

Büszkén mondhatom, hogy az egyre nehezebb gazdasági körülmények ellenére is tovább gazdagodott, bôvült a Hírös Hét fesztivál programkínálata. A rendezvénynaptár összeállításakor pedig külön figyelmet fordítottunk nehezebb sorsú embertársainkra: rendezvényekkel próbáljuk felhívni megsegítésükre a környezetük, és a társadalom figyelmét és a magunk szerény eszközeivel ünnepet próbálunk varázsolni nekik is, mindannyiunk közös ünnepében. Hiszen a Hírös Hét hagyományosan az önfeledt szórakozás ünnepe is: kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Gyermekprogramok, kiállítások, borváros, és minden korosztály érdeklôdését szem elôtt tartó koncertek, rendezvények egész sora gondoskodik majd a kecskemétiek és a hozzánk ellátogató vendégek önfeledt kikapcsolódásáról.

Kívánom, hogy teljen mindenkinek öröme a jubileumi Hírös Hét programjaiban!

Dr. Zombor Gábor
Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármestere


 
2009-08-17